image Follow Us:
Text Size

Articles

Rosszindulató prosztata-megnagyobbodás

Prosztatarák


A prosztatarák előfordulása

A prosztatarák a prosztata mirigyeit bélelő hámból kiinduló rosszindulatú daganat, amely növekedése, burjánzása során a prosztata mirigyeihez többé-kevésbé hasonló mirigyszerű struktúrákat képez, vagyis szerkezetét tekintve a prosztatarák ún. mirigyes rák (adenokarcinoma).


A prosztatarák igen gyakori rosszindulatú daganat: a férfiakban előforduló összes rákféleségeknek mintegy 10%-át képezi. A prosztatarák az idősebb férfiak betegsége, 50 évesnél fiatalabb korúakban ritkán fordul elő. Előfordulásának gyakorisága a korral nő, a gyakorisági csúcsot 75. életévben éri el. Hazánkban évenként 1400-1500 férfi hal meg prosztatarák miatt. Az évenként felismerésre kerülő új prosztatarákos betegek számára vonatkozóan hazánkban nincsenek megbízható adatok.
A magyar férfiak élettartamának remélt növekedésével párhuzamosan sajnos a prosztatarákos megbetegedések gyakorisága nőni fog. Ezen kívül az is hozzájárul a gyakoriság növekedéséhez, hogy a diagnosztika javulásával olyan rákok is felismerésre kerülnek, amelyeket korábban nem tudtak diagnosztizálni.

Mint minden rák esetében, a prosztatarák esetében is annál jobbak a sikeres gyógykezelés esélyei, minél korábban kerül felismerésre a daganat. A prosztatarák korai szakban történő felismerése azonban nem könnyű feladat. Míg nőknél az emlőrák, férfiaknál a hererák körülírt megtömörülést, csomót képez - amelyet e szervek időszakos gondos áttapintása során maga az érintett személy is észlelhet és orvoshoz fordulhat -, a prosztata vonatkozásában ilyen önvizsgálati módszerrel nem rendelkezünk.


A prosztatarák tünetei

A prosztatarák is azon betegségek közé tartozik, amelyek korai fázisban tünetmentesek. A később jelentkező tünetek viszont hasonlóak lehetnek azokhoz, amelyeket a dülmirigytúltengés, a prosztatakövek jelenléte vagy a prosztata fertőzéses eredetű gyulladásai okoznak. Panaszok esetén ezért kell szakorvoshoz fordulnunk, aki képes a pontos diagnózis felállítására.
A prosztatarák korai időszakban gyakran nem okoz tüneteket. Amikor tünetekhez vezet, azok rendszerint az alábbiak:

- gyakori vizelés, különösen éjjel
- nehezen induló vizelés
- a vizelet-visszatartás nehézsége
- gyenge, vagy vizelés közben időnként megszakadó vizeletsugár
- fájdalmas, égető érzés vizelés közben
- vér megjelenése a vizeletben vagy az ondóban.
A már igen előrehaladott, áttétekkel járó esetekben deréktáji fájdalom, a csípőben vagy a comb
felső részében jelentkező merevség, fájdalom mutatkozik.

E tünetek bármelyikének észlelése esetén urológus szakorvoshoz kell fordulni, mert csak az tudja megállapítani, hogy milyen megbetegedés áll az észlelt tünetek hátterében. A felsorolt tüneteket ugyanis nemcsak prosztatarák idézheti elő. Hasonló tüneteket eredményezhet az idős emberekben igen gyakran kialakuló dülmirigytúltengés, valamint a prosztata fertőzéses gyulladása, vagy prosztatakövek jelenléte is. Ezek elkülönítése, illetve a prosztatarák biztos diagnózisának felállítása sokoldalú, gondos szakorvosi kivizsgálást tesz szükségessé.


A prosztatarák kivizsgálása

A pontos diagnózis felállítása céljából végzett összetett vizsgálatsor a következőkből áll.

Rektális digitális vizsgálat
A beteg gondos kikérdezése panaszairól, a kórelőzmény felvétele, melyet teljes körű fizikális kivizsgálás követ. Ennek során mindenekelőtt elvégzik a prosztata ún. rektális digitális vizsgálatát (RDV), amely abból áll, hogy az orvos gumikesztyűt húzva a kezére, a végbélen keresztül ujjával áttapintja a prosztatát. Ezt leggyakrabban úgy végzik, hogy az álló beteget felszólítják, hogy hajoljon vagy dőljön előre. Máskor viszont a beteget lefektetik és a felhúzott térdekkel oldalt vagy hanyatt fekvő betegen végzik el a vizsgálatot. A tapintással az orvos érzékeli a prosztata nagyságát, állagát és érzékenységét. Ha az orvos a prosztatát megnagyobbodottnak, aszimmetrikusnak, a szokásosnál tömöttebbnek, keményebb tapintatúnak találja, vagy ha állományában rendellenes tömöttséget, körülírt csomót észlel - amelyek külön-külön vagy együttesen daganat jelenlétére utalhatnak - további vizsgálatokat végez.

Ultrahangos vizsgálat

Egyik ilyen vizsgálat a prosztata végbélen át történő ultrahangos vizsgálata, amikor az ultrahangkészülék erre a célra kialakított vizsgálófejét a végbélbe vezetik. Ezen eljárással pontosan meghatározható a prosztata nagysága, formája és hangvisszaverő képessége. A prosztatarák ultrahangképére jellemző, hogy a daganatos szövet ultrahangvisszaverő-képessége kisebb, ezért az a képen fekete folt formájában mutatkozik.


Vérvizsgálat - PSA -szint

A kivizsgálásnak másik fontos része a vérminta laboratóriumi vizsgálata. Ezt főként egy, a prosztata mirigyei által termelt és a vérben is megjelenő sajátos fehérje, az ún. prosztataspecifikus antigén (PSA) vérben, illetve szérumban lévő szintjének megállapítása érdekében végzik. A PSA koncentrációja a szérumban normálisan - az alkalmazott módszertől függően - 3-4 ng/ml (nanogramm/milliliter) alatt van. PSA-t azonban nemcsak a prosztatamirigyek normális hámsejtjei, hanem a prosztata rákos sejtjei is termelnek. Tapasztalat szerint prosztatarák esetén a vér PSA-szintje jelentősen megemelkedik. A PSA koncentrációja azonban a vérben a prosztata egyéb, nem daganatos megbetegedései (gyulladás vagy dülmirigytúltengés) esetén is megemelkedik. A PSA-szint emelkedése tehát nem prosztatarák-specifikus.

A prosztatarák diagnosztikájában napjainkban alkalmazott, fent leírt három vizsgáló eljárás közül mégis a PSA emelkedett szintje tekinthető a prosztatarák esetleges jelenléte legérzékenyebb jelzőjének. Előfordulhat viszont az is, hogy kicsiny prosztatarák esetén a PSA még közel normális koncentrációban van jelen. Így a PSA-meghatározás egyedül önmagában
nem elegendő a prosztatarákosok kiszűrésére.

Azt is megfigyelték, hogy a PSA-koncentráció prosztatarák esetén összefüggést mutat a rákos folyamat kiterjedésével, sőt az áttétek megjelenésével is. A PSA ily módon a diagnosztika javításán kívül alkalmazható a betegség terjedésének, progressziójának vagy a terápia hatására bekövetkező javulásának megítélésére is.

További információ a PSA-ról
Szövetmintavétel (biopszia)

Teljesen megbízható, végleges diagnózist csakis a prosztatából vett szövet kórszövettani, mikroszkópos vizsgálatával lehet felállítani. Ennek érdekében az orvos a végbélen át vagy a gáttájékon a prosztatába vezetett tűvel - lehetőség szerint a gyanúsnak vélt területről, vagy a prosztata állományából több helyről (rendszerint a prosztata hat különböző szegmentumából) - szövetmintát vesz ki (biopsziát végez). Ez rendszerint ultrahangos készülékkel történő ellenőrzés és irányítás mellett történik. A kivett szövetmintákat mikroszkópos kórszövettani vizsgálatra patológiai laboratóriumba küldik a rák biztos diagnózisának megállapítása vagy kizárása céljából. Terápiás beavatkozások alapjául ugyanis csakis a kórszövettani vizsgálattal igazolt rákdiagnózis szolgálhat.
Korszerűen felszerelt intézetekben a prosztatából történő többszörös szövetmintavétel céljára rugós, vékony tűvel felszerelt, ultrahangvezérelt, jórészt automatikusan működő készüléket, un. biopsziás ágyút használnak. Ezzel helyi érzéstelenítésben, lényegében fájdalommentesen elvégezhető a mintavétel, anélkül, hogy az komolyabb szövődmények (vérzés, fertőzés) kockázatával járna. Az eljárás nem igényel kórházi benttartózkodást, járóbeteg rendelés keretében is biztonságosan elvégezhető.
A mikroszkópos vizsgálatokat végző patológus szakorvos nem csak azt tudja megállapítani nagy biztonsággal, hogy van-e vagy nincs rákos szövet a szövetmintában, hanem azt is, hogy a burjánzó rákszövetben milyen mértékű hasonlóság mutatkozik a prosztata normális mirigyes szerkezetéhez, szakkifejezéssel élve, milyen annak a differenciáltsága. A jól differenciált rákok lassan, a rosszul differenciált rákok viszont általában gyorsan burjánoznak és terjednek el a szervezetben.

A prosztatarák diagnosztizálása után a beteg számára legeredményesebbnek ígérkező terápiás módszer jó megválasztása érdekében további kivizsgálásra van szükség.

A prosztatarák diagnózisát követő kivizsgálás elsősorban a rák kiterjedése mértékének meghatározására irányul. A terápia helyes megválasztása érdekében fontos minél pontosabban megállapítani, hogy milyen kiterjedésű a rák. Vajon az csak a prosztata körülírt területére korlátozódik, vagy annak egész állományát beszűrte, továbbá hogy áttörte-e már a prosztata
kötőszövetes tokját vagy sem. Fontos annak megállapítása is, hogy a rák terjedése kapcsán a szervezet mely részei váltak érintetté. Mindez ugyanis alapvetően befolyásolja azt, hogy milyen terápiás eljárás alkalmazható. Ezt az eljárást szaknyelven a rák stádiuma meghatározásának (staging-nek) nevezik. A stádium pontos meghatározása érdekében a korábban ismertetett
vizsgálatok esetleges megismétlése mellett más speciális kiegészítő vizsgálatokra is sor kerülhet.


Urográfia
Végezhetnek ún. intravénás urográfiát, amely a vesék és a vizeletelvezető rendszer esetleges rendellenességeinek felderítésére irányul. Ez úgy történik, hogy rendszerint a karvénába ártalmatlan, de röntgenernyőn kontrasztot adó festéket fecskendeznek, mely a vérárammal a vesékbe jut és ott a vizelettel kiválasztódik, s az orvos a röntgen képernyőjén követni tudja a festék útját mindaddig, míg a húgyhólyagba nem jut. A festék befecskendezését átmeneti kipirulás és forróságérzés követheti, mely fokozatosan megszűnik és a vizsgálat befejezése után a beteg akár egyedül is nyugodtan hazamehet.


Endoszkópos vizsgálatok

Amennyiben gyanú merül fel, hogy a rák áttörte a prosztata kötőszövetes tokját, sor kerülhet a hólyag és a végbél eszközös, endoszkópos vizsgálatára is. Ennek során az orvos a húgycsövön át a hólyagba vezetett száloptikán át világítással ellátott vékony csövön keresztül áttekinti a hólyag falát, esetleges rákos beszűrődés jelenlétének megállapítása vagy kizárása
érdekében. Ugyanezt elvégzi a végbélen is, egy elvileg hasonló felépítésű, de kifejezetten a vastagbél végső szakaszának átvizsgálására alkalmas eszköz segítségével.

Röntgenvizsgálatok
A stádium meghatározására irányuló kivizsgálásnak része a mellkas és a csontrendszer röntgenvizsgálata is, esetleges áttét jelenlétének kimutatása, illetve kizárása céljából. Jól ismert ugyanis, hogy a prosztatarák előszeretettel és korán adhat áttéteket, különösen a csontokba, elsősorban a csigolya és medencecsontokba. Áttétek esetleges jelenléte alapvetően
meghatározza az alkalmazható terápiás eljárások körét.

Csontszcintigráfia
Újabban a csontrendszer kivizsgálására a hagyományos röntgenvizsgálat helyett egy annál lényegesen érzékenyebb módszert, az ún. egészteszt csontszcintigráfiát, azaz a csontrendszer izotóp alkalmazásával történő átpásztázását végzik. Ez úgy történik, hogy a betegnek radioaktív izotópot adnak intravénásan, kis dózisban, amelyből több halmozódik fel a csontok kóros területein, mint az ép részeken. A csontrendszert azután egy a radioaktív sugárzást érzékelő készülékkel letapogatják. A készülék érzékeli és jelzi a radioaktív izotóp csontokban való megoszlását, feltűnően kirajzolva a kóros gócokat. Ily módon a rákos betegben pontosan jelzi a csontáttételek helyét. Az eljárás azonban nem specifikus, mert az izületi gyulladást, csontfertőzéseket vagy töréseket kísérő újonnan képződött csontszövetben is felhalmozódik az izotóp, ezért az értékelés nagy szakmai tapasztalatot, hozzáértést, orvosi mérlegelést és természetesen hosszabb időt igényel. A vizsgálat nem fájdalmas és sem a betegre, sem környezetére nézve nem ártalmas, miután a vizsgálat céljára gyengén sugárzó izotópot és
abból is csak kis dózist alkalmaznak. Így a vizsgálat befejeztével a beteg haza is bocsátható.


CT, MRI
Esetenként szükségessé válhat komputertomográfiás (CT) és/vagy mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatok elvégzése is, a rák kiterjedésének pontosabb meghatározása, illetve esetleges áttétek jelenlétének megállapítása vagy kizárása céljából.

A prosztatarák stádiumbeosztása
A prosztatarák megítélésére a következő stádiumok használatosak:
Stage I (A) - nincsenek prosztatarák okozta tünetek. A daganat a prosztatán belül helyezkedik el, vagy a jóindulatú prosztatanagyobbodás miatt végzett műtétnél, a szövettani vizsgálat során mellékleletként kerül felismerésre, vagy az emelkedett vérvizsgálati eredmény (magas PSA érték) miatt végzett prosztatabiopsia során diagnosztizálják. A daganatsejtek a prosztatának csak egy, vagy néhány területén találhatók.
Stage II (B) - emelkedett PSA vagy fizikális vizsgálatnál tapintott elváltozás miatt végzett biopsia alkalmával kerülhet felismerésre, habár a daganatsejtek csak a prosztatán belül találhatók.
Stage III (C) - a daganatsejtek túlhaladják a prosztata tokját és ráterjedhetnek a környező szervekre (az ondóhólyagot is beszűrhetik).
Stage IV (D) - a ráksejtek ráterjedhetnek a nyirokcsomókra és/vagy a prosztatától távolabb elhelyezkedő szervekre vagy szövetekre úgymint csontok, máj, tüdő.
A prosztatarák osztályozható úgy is, hogy leírják a tumor nagyságát (T), a nyirokcsomókra történő ráterjedését (N), és a szervezet más részeire történő áttétképződést (M). A betegség jellemezhető a szövettani megjelenés szempontjából, ami a daganat biológiai viselkedésére szolgáltat adatokat (grading).

A prosztatarák kezelése


Hormonterápia

A prosztata, és nem kis mértékben a belőle kiinduló rák fejlődése is a tesztoszteron és más hím nemi hormonok (androgének) jelenlététől függő, vagyis hormonfüggő folyamat. Így a prosztatarák gyógykezelésében a hormonterápiának is igen fontos szerepe van. A Rosszindulatú prosztata-megnagyobbodás hormonterápia lényege, hogy valamilyen módon csökkenteni igyekeznek elsősorban a tesztoszteron, de általában az androgének, tehát az összes hím nemi hormon szintjét. Ennek az évek során többféle formája alakult ki.
A hormonterápia legelterjedtebb és egyben máig is a leghatásosabb módja a hím nemi hormont termelő herék kiiktatása. Ez történhet sebészi úton, a herék és mellékherék együttes eltávolítása, vagy csak a herék tartalmának eltávolítása révén. A hereszövet besugárzással is elpusztítható, ez azonban rendszerint kevésbé eredményes, mint a műtéti megoldások.
A herék eltávolítása után a vér, illetve a vérszérum tesztoszteron-szintje rövid időn belül drasztikusan lecsökken, és a rákos prosztata jelentősen megkisebbedik, zsugorodik, a daganat is nagyrészt visszafejlődik: a daganat fejlődése (progressziója) megszűnik.
Az eljárás természetesen minden esetben a szexuális potencia elvesztésével járhat, ami lelkileg nehezen feldolgozható és többnyire erősen megviseli a betegeket, bár a férfias küllem a mellékvesék által termelt androgén hormonok miatt ilyen esetben rendszerint megmarad. A műtét viszonylag egyszerű, de visszafordíthatatlan, és a potencia elvesztésén kívül hőhullámok fellépésében megnyilvánuló mellékhatása is van. Az eltávolított herék később műanyagból készült, herét utánzó golyók herezacskóba történő beültetésével pótolhatók, mely a betegre pszichésen jótékony hatású lehet.
Mód van a herék hormontermelésének gyógyszeres kiiktatására, illetve felfüggesztésére is, amit kémiai vagy injekciós kasztrációnak neveznek. A kasztrációs hatás egy- vagy kéthavonta adott injekcióval tartható fenn. Az injekciós kezelés elhagyása esetén a hím nemi hormonszint normalizálódik, a potencia is visszatér, de természetesen a daganat növekedésére kifejtett gátló hatás elmarad.
A hormonterápiának az évek során több más, eltérő hatásmechanizmus révén ható formája alakult ki és került bevezetésre. Egyik legkorábban kialakult formája a tesztoszteronnal ellentétesen ható női nemi hormonok, az ún. ösztrogének adagolása, tabletták formájában.
Ezek nemcsak hogy semlegesítik a tesztoszteron hatását, de nagy adagokban adagolva annak termelődését is visszaszorítják.

A hormonkezelés másik módja ún. anti-androgének, androgénblokkolók adagolása. Ezek magában a prosztatában hatnak, éspedig oly módon, hogy prosztatasejtek hormonérzékelő receptoraihoz kapcsolódva gátolják a tesztoszteron, illetve a belőle a szervezetben képződő termék (dihidro-tesztoszteron) sejtekhez való kötődését, így megakadályozva, hogy azok a
ráksejtekre a növekedést serkentő hatásukat kifejthessék.

Ha a prosztatarák nem terjed túl a prosztata tokján, a prosztata sebészi eltávolítása rendszerint kielégítő eredményt ad. A rákos prosztata műtéti eltávolítása többféle módon történhet, hasi vagy gáttáji metszésen keresztül, laparoszkópos úton. A húgycsövön át történő részleges eltávolítás (TURP) kiterjedtebb megbetegedés esetén is szóba jöhet a vizelési panaszok
csökkentése céljából. A prosztata műtéti eltávolítása impotenciához vezethet, és a betegek egy részénél - átmenetileg - a vizelettartás elégtelensége (inkontinencia) is kialakul. A kezelés mellékhatásai tehát igen súlyosan érinthetik a betegeket. Kidolgoztak a szexuális potenciáért felelős, az eltávolítandó prosztata oldalán futó vékony idegek megkímélését célzó műtéti
eljárást is, ennek eredménye azonban nem mindig biztos, és sokszor az idegek daganatos beszűrtsége nem is teszi lehetővé azok megtartását.


Sugárterápia

A prosztatarák sugárkezelését illetően országonként igen eltérő álláspontok alakultak ki. A sugárkezelést az USA-ban korai stádiumban lévő prosztatarákok kezelésére is kiterjedten alkalmazzák, pedig sokak véleménye szerint az nem olyan eredményes, mint a teljes prosztata műtéti eltávolítása. Hazánkban jelenleg a sugárterápiát a prosztatarákosok kezelésében inkább más terápiás formák kiegészítéseként, pl. teljes vagy részleges prosztata-eltávolítást követő utókezelésként használják. Alkalmazzák továbbá a sugárkezelést a csontáttétek vagy helyi daganatos beszűrődések okozta fájdalom enyhítésére, valamint a rák helyi kiújulásának kezelésére.

Hasznos tudnunk, hogy prosztatarák kezelésében alkalmazható sugárterápiának is többféle formája van. Történhet a besugárzás külső sugárforrásból vagy oly módon, hogy magába a rákos szervbe sugárzó anyagot tartalmazó, kicsiny, hengerszerű edénykéket helyeznek, s ezek képezik a sugárforrást. Ilyenkor tehát lényegében a besugárzás ún. belső sugárforrásból történik. Ennek másik módja az ún. after loading (ejtsd: lóding) technika, amikor sugárzó anyagot nem tartalmazó csövecskéket, tubust, katétert helyeznek a besugárzandó szerv, a célterület közelébe és megfelelő készülékkel, távirányítással utólag töltik fel sugárzó anyaggal azokat. Ily módon a kezelő személyzet nincs kitéve a sugárveszélynek, ugyanakkor a besugárzás a betegnél pontosabban a rákos területre irányított, célzottabb. Ami a külső sugárforrásból történő sugárterápiát illeti, nagy előnye, hogy járóbeteg rendelés keretében is alkalmazható, míg a belső sugárforrásból történő sugárterápia kórházi tartózkodást tesz szükségessé.


"A" és "B" stádiumú prosztatarákban a sebészi és sugárterápia sokak véleménye szerint közel azonos hatásúnak mutatkozik, míg mások a prosztata műtéti eltávolítását eredményesebbnek tartják. Döntés egyedi alapon, a beteggel együtt történhet. Nálunk azonban rendszerint a sebészi megoldást részesítik előnyben. A "C" stádiumú prosztatarák esetében gyakran nálunk
is sugárkezelést alkalmaznak elsődleges, vagy fő kezelési módként, éspedig rendszerint külső sugárforrásból történő, ismételt besugárzásokat. A szükséges sugárdózist kisebb adagokra elosztva, 6-7 hét alatt adják le a besugárzandó területre.
A korszerű besugárzó készülék alkalmazásával, pl. a lineáris gyorsítóval végzett sugárterápia többek véleménye szerint kisebb megterhelés a beteg számára, és a szövődmények száma is kevesebb, mint a rákos prosztata műtéti eltávolítása esetén.
Sajnos, csakúgy mint a sebészi, a prosztatarák sugárkezelése sem mentes a nem kívánatos mellékhatásoktól, sőt szövődményektől sem. A besugárzás a prosztatával szomszédos végbélben gyulladást válthat ki, és kellemetlen hasmenést idézhet elő. Ez a besugárzott betegek mintegy 10%-ánál lép fel. Ezek részletesebb megbeszélésére később térünk vissza.


Kemoterápia

A prosztatarák néha kezdettől fogva nem érzékeny a hormonkezelésre. Ez az állapot a későbbiek folyamán is kialakulhat. A hormonterápián kívül a gyógyszeres kezelésnek más lehetőségei is vannak, éspedig a daganatsejteket pusztító, szaporodásukat gátló daganatellenes szerek, citosztatikumok (sejtmérgek) adagolása. Ha erre sor kerül, többnyire
nem is egy, hanem több citosztatikus szert alkalmaznak, ún. kombinált kemoterápiás kezelés formájában. Elterjedt egy olyan gyógyszer alkalmazása is, mely citosztatikum (mustárnitrogén) és ösztrogén kombinációja. Csak citosztatikus kezelésre prosztatarák esetén kivételesen ritkán kerül sor. Új szerek klinikai kipróbálása jelenleg is folyamatosan zajlik a világ több vezető rákkutató intézetében.

A prosztatarák utóélete

A prosztatarákos betegeknél a gyógyulás, a tünet- és panaszmentes sokéves túlélés kilátásai kellően megválasztott és időben alkalmazott terápiás beavatkozások mellett igen jók. Mint minden ráknál, a prosztataráknál is fennáll azonban a kiújulás veszélye.
Igen fontos, hogy az orvos által előírt ellenőrző vizsgálatokon a beteg rendszeresen megjelenjen, akkor is, ha panaszmentes, mert csak így érhető el, hogy a rák esetleges kiújulását időben észrevegyék, és a szükséges intézkedéseket megtegyék. Az esetleges kiújulás időben való megállapítása ugyanis csak az ellenőrzések során alkalmazott vizsgálóeljárásokkal lehetséges.

A prosztatarák megelőzése

Igaz ugyan, hogy a prosztatarák elsősorban az idősebb férfiak betegsége, de 40 éves életkor után bárkinél bármikor kialakulhat, és kialakulásának veszélye az életkor előrehaladásával egyre inkább növekszik.
A prosztatarák okát mind ez ideig nem ismerjük, így a betegség elkerülése, megelőzése érdekében jelenleg gyakorlatilag tenni semmit sem tudunk.
Jó viszont, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a prosztatarák - más rákokhoz hasonlóan - nem egyik napról a másikra keletkezik. Évek telhetnek el addig, amíg a prosztatarák odáig fejlődik, hogy panaszokat, tüneteket okoz. Ráadásul az is előfordul, hogy a prosztatarák nem is jár a prosztata megbetegedésére utaló szokványos vizeletürítési problémákkal, hanem panaszokat
csak akkor okoz, mikor a daganat már igen előrehaladott állapotba jutott, s áttéteket képezett a szervezet egyéb szerveiben, mindenekelőtt a csontokban.
Fontos megjegyeznünk, hogy az időben felismert, lokalizált prosztatarák gyógyítható, vagy legalábbis visszaszorítható, féken tartható és a beteg számára jó minőségű, lényegében tünet- és panaszmentes élet biztosítható.
A korai felismerés érdekében saját magunk igen sokat tehetünk. Figyelni kell vizeletünk színére, jellegére és véres vizelet észlelése esetén mielőbb orvoshoz kell fordulni. Ezen kívül azonban anatómiai adottságok miatt nincs mód arra, hogy a korai felismerést valamiféle önvizsgálati módszerrel segítsük elő.
A prosztatarák korai, időben történő felismerése érdekében ezért ajánlatos, hogy minden 40 évesnél idősebb férfi az ezen életkor felett egyébként is ajánlatos évenkénti általános, alapos orvosi kivizsgálás során kérje, hogy a prosztatáját is vizsgálják meg. Egy egyszerű, kissé kellemetlen, de rövid és fájdalmatlan vizsgálattal (rektális digitális vizsgálat, lásd előbb) ugyanis
a még tüneteket nem okozó prosztatarák is az esetek jelentős hányadában felismerhető, illetve minden, a prosztatarák gyanúját keltő elváltozás észrevehető és az ilyenkor szükséges szakorvosi kivizsgálás elvégeztethető.
Előnyös, ha e vizsgálatot már eleve urológussal végeztetjük, mivel nagyobb tapasztalata a vizsgálat hatásfokát növeli és biztonságát fokozza.
Újabban elterjedőben van és világhírű szakintézetek, rákellenes szervezetek kifejezetten ajánlják, hogy a 40 évesnél idősebb férfiaknál a prosztatarák korai felderítése érdekében évenként határozzák meg a vérben a prosztata-specifikus antigén (PSA) szintjét. Széleskörű vizsgálatok tapasztalatai szerint ugyanis ha a PSA-szintje 4 ng/ml-nél ismételten magasabbnak bizonyul, a prosztatarák fennállásának lehetőségét, alapos gyanúját is felveti. Bár a PSA-szint emelkedése nem specifikus prosztatarákra, és szintje a prosztata egyéb betegségeiben is megemelkedhet, mégis igen érzékeny jelzője a prosztatarák esetleges jelenlétének. Éppen ezért minden olyan beteget, akinél emelkedett PSA-szintet találnak, a prosztatarák jelenlétének
kizárása vagy megerősítése céljából további gondos urológiai szakorvosi kivizsgálásnak kell alávetni.

Egyelőre sehol nem került sor arra, hogy a PSA-szint meghatározását a 40 évesnél idősebb férfiakban egészének prosztatarákra történő szűrésére általánosan bevezessék, vagyis hogy azt tömegszűrés eszközeként alkalmazzák Ennek több oka van: ezek egyike, hogy az emelkedett PSA-szint - mint már említettük - nem specifikus prosztatarákra. A világ több
országában most vannak folyamatban olyan vizsgálatok, amelyek célja az, hogy megállapítsák: valóban alkalmas-e a PSA-szint meghatározása prosztatarák felderítését célzó tömegszűrésre vagy sem.

Ezen egyszerű, nem időigényes és lényegében fájdalommentes vizsgálatok igénybevétele révén - ha azok negatívnak bizonyulnak - a páciens megnyugodhat, hogy egyelőre nem fenyegeti prosztatarák. Ha pedig a vizsgálat prosztatarákot derítene fel nála, a daganat legalább időben kerül diagnosztizálásra, amikor még a terápiás beavatkozások feltétlenül jobb
eredménnyel járnak.
(http://daganatok.hu/prosztatarak alapján)